Minimálbér emelés 2016. II.2015-12-25



A minimálbér jövő évi bruttó 111.000 forintos, valamint a garantált bérminimum bruttó 129.000 forintos összegéről írtak alá egyezséget a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának résztvevői. Nem vett részt azonban az aláíráson a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Az indok: nem értenek egyet a megállapodással.

A minimálbér, valamint a garantált bérminimum összegének emeléséről szóló egyezséget három munkaadói szervezettel és két szakszervezeti szövetséggel írta alá december 22-én Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.Az államtitkár elmondta, ezt a javaslatot teszik a kormánynak a minimálbér, illetve a garantált bérminimum összegének 2016-os emelésével kapcsolatos döntéséhez, ugyanis a kabinet a következő napokban hirdeti ki rendeletben, a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegét.Az 1,6 százalékosra tervezett infláció, valamint a személyi jövedelemadó 1 százalékpontos csökkenése kapcsán a minimálbér esetében 5,6, a garantált bérminimum esetében pedig 5,7 százalékos reálbér-emelkedés valósulhat meg. Az államtitkár szerint ilyen mértékű növekedés 2002. óta nem volt.A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) egy tagja, a Magyar Szakszervezeti Szövetség  nem vett részt az aláíráson, így a konzultációs fórumon nem született egyhangú megállapodás, hanem az egyezség a tagok döntő többségének aláírásával jött létre.A Szövetség elfogadhatatlannak találja az egyezségben szereplő béreket, valamint kifogásolta azt is, hogy a munkaadói oldal és a kormány nem kívánta rögzíteni  a minimálbér nettó értékének 2018-as,  a létminimum szintjére történő emelését.Egyezségre jutottak a 2017. évi bértárgyalások eddiginél korábbi, a 2017. évi adó- és költségvetési törvények előkészítésével együttes, várhatóan tavaszi megkezdéséről is.Az egyezséget a munkaadók részéről a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, Dávid Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, Futó Péter, valamint az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke, Zs. Szőke Zoltán, a szakszervezetek részéről pedig a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke, Gaskó István és a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Palkovics Imre írta alá.Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára szerint az egyezséggel a munkaadói oldal jelentős vállalást tett, ugyanis a minimálbér valamint a garantált bérminimum emelésének közvetlen hatása mintegy 80 milliárd forintos terhet jelent az üzleti szférának. "Kérdés, hogy a kötelező emelések megtétele után lesz-e forrás a vállalkozásoknál arra, hogy a valóban kvalifikált munkát meg tudják fizetni, differenciáljanak és ösztönözzenek" mondta.Hozzátette még, hogy az egyezség létrejötte jó üzenet, hogy a munka világában a szakszervezetek, a kormány és a munkaadók olyan megállapodást kötnek, ami méltányos és még vállalható. Folytatás várhatóan néhány napon belül, rendelet formájában következik.Amennyiben hasznosnak találta cikkünket és szeretne a csapatunkkal partnerséget kötni, illetve kérdése merült fel bármilyen munkaügyi, munkavédelmi témakörrel kapcsolatosan, kérje ajánlatunkat vagy lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeinken.

Vissza a cikkekhez